Blogolj!

Szilveszteri politikai hírösszefoglaló

1776.hu néven új, fiatalos portált indít a jobbik

 – jelentette be Vona Gábor pártelnök, ötletgazda. „Eleinte a jobbszél.hu néven gondolkodtunk, de látva a 444 és a 888 sikerét muszáj volt irányt mutatnunk, mi tényleg az egyiknél négyszer, a másiknál kétszer jobbak leszünk” – ismertette középtávú terveit a karizmatikus pártelnök. A szerkesztőség a föld szívcsakrájában, Dobogókőnél fog felállni. Különlegesség, hogy a szerverparkot a világon elsőként Széles Gábor energiacellája fogja árammal ellátni. Az újságírók mellett feltűnnek majd a Jobbik karakteres arcai is: Pörzse Sándor napi szittya időjárás jelentéssel debütál, Kovács G. Béla NSSZJM (nemzetközi sajtószemle Jobbik módra) címmel a külföldi sajtótermékekből cseresznyézve mutatja be az igazságot, Volner János pedig Központi Svasztikai Hivatal címmel gazdasági elemzéseket publikál majd.

A háziasszonyokra is gondoltak a pártnál, Dúró Dóra daragaluskaleves durumtésztával és darálthúsos derelye recepttel indítja útjára A hazafias konyha című rovatát. A rovásírással készült honlap péntektől lesz látogatható.

 

Galambos Lajos váltja Németh Szilárdot a rezsibiztosi pozícióban

 – tájékoztatta Lázár János az újságírókat a szerdai Kormányinfón. „Köszönettel tartozunk Szilárdnak az eddig elvégzett munkáért, de úgy éreztük az előttünk álló feladatok megoldásához nagyobb kaliberre kell váltanunk.” Galambos akkor vált a rezsicsökkentés koronázatlan királyává, amikor bravúros előkészítés során sikerült mintegy 110 százalékkal csökkentenie a gáz és villamosáram költségeit, ráadásul hosszú távon is fenntartható módon. „Lajos bizonyította rátermettségét, amikor trombitája utána a közműszolgáltatók extraprofitját is megfújta, példát mutatott a magyar embereknek. A kormány azt várja, hogy a külföldi energiaszolgáltatók bajszát is megrángassa. Körülbelül 13 százalékos megtakarítást várunk háztartásonként a váltásnak köszönhetően.” – mondta el Lázár János. Folyosói pletykák szerint további átalakítások is várhatóak: Novák Katalint Damu Roland válthatja a család és ifjúságügyekért felelős államtitkári pozícióban, míg Tállai András megingott székére Zalatnay Sarolta a legesélyesebb pályázó.

Megalakult a Gyurcsány-állam

A bukott miniszterelnök új államot alapított.

Miután Gyurcsány Ferencet befogadta egy szír család és a legnagyobb magyar hazudozó megkapta a családfő a legjobb Nike cipőjét és a legújabb okos telefonját, közösen új államot alapítottak. A Gyurcsány-államot kerítéssel vették körbe és jelenleg azon vitatkoznak, hogy ki van a rácson kívül, illetve belül.

Címkék: 2015
http://blogstar.blogstar.hu/./pages/blogstar/contents/blog/23528/pics/lead_800x600.jpg
2015
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?