Blogolj!

Tömeges rosszullét Halásztelken – a szülők ételmérgezésre gyanakszanak

Most jöttem az ügyeletről azt mondták h ételmérgezés”

Nekem a hugom lett rosszul tegnap, dadus a kis oviban. Ott sokan lettek rosszul. Hányás, hasmenés. Nagyon intenzív. A kislányának hasmenés, ő is evett a főzelékből.”

Többek között ezeket a hozzászólásokat is kapta Szentgyörgyi József (MSZP) Halásztelek polgármestere, arra a Facebook bejegyzésére, amelyben tájékoztatja a település lakóit, hogy sokan lettek rosszul a péntek délutáni órákban. 

A bejegyzésből kiderül, hogy közel százan jelezték a problémát, s közülük – nagyjából péntek éjfélig – negyvenöten fordultak az ügyeletes orvoshoz, többségük az egyik halásztelki intézménybe járó gyermek. 

A Hunyadi Mátyás Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola konyháján főznek az oda járó gyerekek és pedagógusok számára, valamint a Tündérkert óvoda és a halásztelki bölcsőde gyermekei és alkalmazottai számára. 

A pénteki menü tökfőzelék volt csirkehússal. A szocialista polgármester megfogalmazása szerint „A legtöbben a kisoviból jöttek és ebédeltek tökfőzeléket csirkehússal. Volt olyan iskolás kisfiú, aki már reggel rosszul volt és nem evett. Lettek rosszul konyhai dolgozók is...”

Az intézményekben az étkeztetési feladatokat a halásztelki önkormányzat látja el. 

FRISSÍTÉS: a Blikk úgy tudja, hogy 300-an betegedtek meg. Mi pedig beszéltünk egy szülővel, aki szerint a polgármester hazudik, sokkal többen voltak orvosnál, mint negyvenöten – de talán a 300 is túlzás. Állítólag az éjszaka folyamán próbálták elérni a konyha vezetőjét, de nem sikerült...

FRISSÍTÉS2: információink szerint hétfőn a Hunyadi Mátyás oktatási intézményben nem lesz tanítás, illetve a Tündérkert Óvoda sem fogadja a gyerekeket. 

1
http://blogstar.blogstar.hu/./pages/blogstar/contents/blog/23761/pics/lead_800x600.jpg
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

A bejegyzésre 1 db hozzászólás érkezett!
Zoltán 2016-01-09 17:35:46
Kell ám a népbutitás,jó Magyar mentalitás,nem tudja senki mi volt,de már megy az észosztás,az én fiam meg MINDENBŐL EVETT de SEMMI ismétlem SEMMI baja nem lett na erre varjon a sok buta gombot!!!!
Válaszolok

Ezeket a cikkeket olvastad már?