Blogolj!

A bukott baloldal áll a „pedagógustüntetések” mögött

A nyilvánosságra került információk fényében a Fidesz-KDNP felszólítja a baloldali pártokat, hagyja békén a pedagógusokat, és ne zavarják meg a szakmai párbeszédet a kormány és a pedagógusok között! – szögezte le Hollik István.

Hollik István megdöbbenésének adott hangot azért, mert a bukott baloldal kihasználja a pedagógusokat, elégedetlenséget szít, ügyüket pedig pártpolitikai célokra használja.

A szerdára bejelentett, oktatásinak álcázott vidéki tüntetések mögött több városban is a bukott baloldal emberei állnak – hívta fel a figyelmet.

Példaként említette, hogy Sopronban az a Jakál Adrienn a tüntetés egyik főszereplője, aki a Párbeszéd Magyarországért helyi elnökhelyettese, illetve a 2014-es választáson az MSZP, a DK és az Együtt támogatásával indult jelöltként. Győrben az LMP polgármesterjelöltjét, Nógrádi Lászlót és Jenei Ferencet találjuk a szereplők között, aki szintén LMP-s színekben volt önkormányzati képviselőjelölt 2014-ben.

Veszprémben Katanics Sándor neve bukkan fel a tüntetés szereplői között, aki 2006-2010 között az MSZP színeiben volt országgyűlési képviselő – közölte a politikus.

Talán a legjellemzőbb példa Ercse Krisztináé, ugyanis a szombaton megrendezett Országos Tantestületi Értekezleten felháborodott szülőként kért szót, pedig a Hívatlanul Hálózat tagja, valamint a Bajnai Gordon fémjelezte Együtt oktatáspolitikusa volt – fogalmazott. Egyúttal emlékeztetett arra is, hogy Ercse 2012-ben együttműködési megállapodást kötött Bajnaival.

A nyilvánosságra került információk fényében a Fidesz-KDNP felszólítja a baloldali pártokat, hagyja békén a pedagógusokat, és ne zavarják meg a szakmai párbeszédet a kormány és a pedagógusok között! – szögezte le Hollik István.

A Fidesz-KDNP-s politikus végül emlékeztetett, hogy ugyanezek a baloldali politikusok, akik most a feszültséget szítják, kurtították meg a teljes szakmát egy havi fizetéssel.

A Blogstar Pedagógusok a liberálisok hálójában című háromrészes írásában foglalkozott a „pedagógustüntetésekkel.”

http://csvm.blogstar.hu/2016/01/29/pedagogusok-a-liberalisok-halojaban/24348/

http://csvm.blogstar.hu/2016/01/30/pedagogusok-a-liberalisok-halojaban-ii-resz/24359/

http://csvm.blogstar.hu/2016/01/31/pedagogusok-a-liberalisok-halojaban-iii-resz/24391/

 

http://blogstar.blogstar.hu/./pages/blogstar/contents/blog/24542/pics/lead_800x600.jpg
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?