Blogolj!

Csoda Tajpejből

Az alábbi videó a Tajpeji Könyvvásáron készült, amelyen Magyarország volt a díszvendég. Ahogy lenni szokott ilyenkor a szervezők igyekeznek a magyar kultúra teljes spektrumát bemutatni, ezért is hívta ki a szervező Balassi Intézet a FolkEmbassy kiváló társulatát, hogy megidézzék egy picit a –hála istennek- újra egyre népszerűbb táncházak hangulatát. Arra azonban még a legtöbb puskaport szagolt zenészek sem gondoltak, hogy szó szerint magyar néptánc és népzene függő kínai kollégákkal találják magukat majd szemben. Mint kiderült, a felbujtó Kenneth Tse többször járt már Erdélyben, Hong Kongban saját tánckört szervezett, ahol barátaival a hagyományos magyar néptáncokat tanulják, kalotaszegi és kalocsai mintás népviseleteket készítenek. Kifejezetten azért vettek ki szabadságot (Kínában egy átlagos embernek 10-nél kevesebb nap szabadsága van egy évben!) és utaztak Tajpejbe, hogy az együttessel találkozzanak. Az eredmény pedig magáért beszél. Mostanában kevés szívmelengetőbb érzést tudunk elképzelni, az Európában egyre magányosabban tengődő magyar ember számra.

 

A videót a Balassi Intézet youtube csatornájáról vettük.

Balassi Intézet,FolkEmbassy
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?