Blogolj!

Ez történt a héten és erről írtak a blogstaron - 2016. április 3.- április 10.

A héten a CSVM blog oknyomozó riportban mutatja be a szocialisták kedvenc bankárát, Erős Jánost, és évtizedeken, kormányokon és offshore paradicsomokon átívelő, párját ritkító tevékenységét (az első és második rész már megjelent, a harmadik részt még hétfőn olvashatják).

Új sorozattal is gazdagodtunk a héten, Izrael budapesti nagykövete megpróbálta szerzőnket, Bayer Zsoltot megfenyegetni, utánanyúlni, bezsarolni a Magyar Hírlapban megjelent Tűrhetetlen sorozata miatt, ám nem volt tisztában azzal, hogy Zsoltot minél jobban ütik, annál jobban beleáll a szituációkba, így ettől a héttől már a Blogstar is megkezdte a sokak számára kényelmetlen igazságokat kimondó sorozat közlését.

Létezik életünknek egy olyan területe, ahol szokás szerint rend és előrelépés uralkodik, ez pedig a gazdaság. Magyarország kifizette a szocialista-szabaddemokrata Mekk Mester-kormányok által a gazdasági összeomlást kivédése érdekében 2008-ban felvett IMF-kölcsönt, a részleteket a eco-blogstaron ismerheti meg.

Gazdasági téren még garas blogunk szerzője gondolkodott el azon, hogy tulajdonképpen miről is szól a boltbezárásos népszavazás, igen, egyrészt pártszimpátia, másrészt választás a magunk kényelme, illetve a kereskedelmi alkalmazottat szabad vasárnapja között, ebben a körben újabb tanulságokat fogunk szerezni emberi természetünkről, gesztusainkról, kicsinységünkről.

Mi az az 5 dolog, amit soha ne mondj egy gyerekes kolléganőnek? Káoszmami jóindulatúan az óvatlanok és tapintatlanok segítségére siet, és tényleg, ezeket végképp ne…

A Kultúrában megemlékeztünk a rendszerváltás élő lelkiismerete, Csengey Dénes halálának 25 éves évfordulójáról, és nyomon követtük a héten kezdődött Titanic Nemzetközi Filmfesztivált.

És nem lehetett nem foglalkozni a közéletet és a magyar sportot felkavaró, hátborzongató üggyel, Kiss László úszó-kapitány és társai 1961-ben történt erőszakos bűncselekményével, a Vasárnapi üzenet sem ad felmentést – az olimpiai aranyak sokasága ellenére sem. (De legyünk teljesen korrektek, mindez csak akkor érvényes, ha valóban minden úgy történt, ahogy a népköztársasági bíróság leírta az 1962-es verdiktben...)

Új és nagyon fontos blogot köszönthettünk ezen a héten, a Terror blogunkban a békeszerető emberek örömére közreadhattuk, hogy elfogták a párizsi merényletek utolsó gyanúsítottját, a jövőben folyamatosan a legfrissebb információkkal, hasznos tanácsokkal segítjük olvasóinkat a biztonságosabb életben.

Természetesen a héten is sok örömet okoztak az olyan országszerte ismert és sztárnak számító blogok, mint a TrollFoci vagy Tibi atya, Demagóg pedig sokkolóan sötét írásokat elemez a balliberális média legsötétebb bugyraiból, amelyek szerzői szintén a humor kategóriájában landolnak, legalábbis komolyan venni őket semmiképp sem lehet.

Életmód magazinunk, a flow csodálatos programokat tárt elénk a hétvégére, még nem késő, fél nap még hátra van hétvégéből, aki pedig fülledt erotikáról, jó szexről akar olvasni, annak a legmegfelelőbb olvasmány minderre a Gyere, buci.

S nem maradt más hátra, mint a vasárnapi tyúkhúsleves, a vasárnap délutáni Széchenyi-fürdő, a városligeti, kamaraerdei séták (meg persze hazánk bármely pontján várja a túrázókat a tavaszi természet), de vigyázzanak magukra, zord, hideg szél fúj odakint a magyar metropolisban és az ország többi részén.

1
http://blogstar.blogstar.hu/./pages/blogstar/contents/blog/26420/pics/lead_800x600.jpg
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

A bejegyzésre 1 db hozzászólás érkezett!
Revesz 2016-04-10 14:01:33
Megfenyegette Zsoltot ez a nyominger? Nem szoktak ilyenkor kiutasitani?
Válaszolok

Ezeket a cikkeket olvastad már?