Blogolj!

Ez történt a héten és erről írtak a blogstaron (szeptember 12–18.)

Természetesen a kvóta-referendum volt a hét eseményeinek középponzjában, már csak azért is, mert van olyan politikus, aki a népszavazás miatt kizárna minket az EU-ból.

Az is kiderült a héten, hogy nem minden szocialista támogatja a kötelező kvóta bevezetését, no meg annak is láthattuk példáját, hogy az MSZP naponta tudja változtatni véleményét a migráns kérdésben. És ha ez nem lett volna még elég, akkor az őszödi beszéd napvilágra kerülésének 10 éves évfordulója előtt nem sokkal Gyurcsány Ferenc is megjelent a színen egy videóval. Ha már DK: Vágó István, régi jó szokásához híven elkezdett kérdezősködni, de úgy tűnik nem megy ez már neki. Mindeközben Földi László biztonságpolitikai szakértő sötét képet festett Európa jelenéről és jövőjéről.

A Kisember blog érdekes folyamatra hívta fel a figyelmet: azok az országok, amelyek legyőzik a gazdasági nehézségeket céltáblává válnak az Unió számára. No ennek is köszönheti az EU, hogy Robert Fico, szlovák miniszterelnök is odaszólt néhány keményebbet a szervezetnek.

A Ligetben, illetve annak környékén sem volt eseménytelen a mögöttünk hagyott néhány nap, Persányi Miklós miniszteri biztos mondott figyelemreméltó gondolatokat.

Napvilágra került egy kutatás, amely az internet, gyerekekre néző veszélyeit derítette fel és érdekes eredményekre jutott.

Határainkon túl, Erdélyben is tudnak fura dolgok történni, ezen a héten az RMDSZ koszorúzott – talán nem kellett volna.

Közben ugye az Egyesült Államokban is zajlik az élet, hiszen készülnek az elnökválasztásra, s ezen a héten egészen érdekes hírek érkeztek Hillary Clintonnal kapcsolatban.

Aki rendszeresen figyeli Tibor stílus lapját, az tudja, hogy a férfiak is szeretnek öltözködni, s válogatnak is a ruhák, így az öltönyök között is.

Sok érdekesség jelent meg a Múlt-Kor oldalán arról, hogy mivel töltötték szabadidejüket a rettegett diktátorok.

Az elmúlt napokban Magyarországon két nagy játék működött: a Pokémon Go és a szelfizz Harrison Forddal, utóbbit Tibi atya nyerte. A sportpályán sajnos nem minden sikerült, Bogdán Ádám szörnyű gólt kapott Angliában.

Kata blogja is fontos kérdést feszegetett: az alkohol és annak hatásai a családi közösségekre.

A kultúrvilág blog szerzője megemlékezett a héten, életének 87. évében elhunyt Csóri Sándorról, aki valóban több volt mint egy költő.

 

http://blogstar.blogstar.hu/./pages/blogstar/contents/blog/30322/pics/lead_800x600.png
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?