Blogolj!

Ez történt a héten és erről írtak a blogstaron (november 28–december 4.)

Gyárfás Tamás vitte a hetet és ki tudja mennyi minden van még ebben az úszóügyben. Hétfőn bemutatták a jövő évi vizes vébé kabaláit egy szakállas lányt és egy fiút, akiről kiderült, hogy műpénisz volt előző életében. Kedden még arról szóltak a hírek, hogy egymást védik az úszás "nagyjai", s közben erkölcsrendészetet játszanak. Aztán szerdán reggel robbant a bomba: Gyárfás Tamás lemondott a posztjáról. És szombatra az is kiderült, hogy tulajdonképpen nem is mondott le, sőt úgy tűnik, hogy komolyan körbe bástyázza magát.

Keleti szomszédunkban, Romániában is volt őrület a héten bőven. Az egész alapját az szolgáltatta, hogy december 1. nemzeti ünnep náluk, amelyen arra emlékeznek, hogy 1918-ban ezen a napon csatolták magukhoz Erdélyt. Mindezt tetézi, hogy Romániában választási kampány zajlik, s eközben Traian Basescu volt államfő gyakorlatilag hadüzenetet küldött hazánknak, mert szerinte Románia határa amúgy a Tiszánál van.

Donald Trump megválasztásával úgy tűnik valóban új esélyt kaphat a világ, hiszen az orosz elnökkel közösen sok problémát megoldhatnak és úgy tűnik a szándék adott. Ehhez mondjuk nem sokat tesz hozzá Clinton asszony, akinek innen nézve elment a józan esze. Az élet a németeknél sem unalmas, s amikor valakinek épeszű javaslata van a migránsok beözönlésével kapcsolatban, akkor azonnal Orbánoznak és Trumpoznak a többiek. A helyzet pedig Olaszországban sem sokkal jobb – sőt.

Karácsony előtt felpörög a könyvpiac, sajnos ilyenkor egy kicsivel többen írnak, mint kellene: az immár DK-s Debreceni József is összedobott egy kiadványt Simicska Lajos és Orbán Viktor kapcsolatáról.

Ennél sokkal jobb hír, hogy a nyugdíjasok 10 ezer forintos Erzsébet utalvány csomagot kapnak karácsonyra és a fémtolvajoknak is harangoztak a MÁV-nál.

Szó esett a héten még egy kicsit a fekete péntekről is, de megemlékeztek szerzőink az izlandi viccpárt térnyeréséről is.

A magyar labdarúgás csodákra képes, a Trollfoci közölt is egy összeállítást a Top10 hazai öngólról – elképesztő.

A héten Tibi atya azt is elmagyarázta, hogy miért nem szabad szélerőműveket építeni. 

1
http://blogstar.blogstar.hu/./pages/blogstar/contents/blog/32263/pics/lead_800x600.jpg
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

A bejegyzésre 1 db hozzászólás érkezett!
Laszlo 2016-12-04 17:26:06
Odajutottunk, hogy idejön egy senki Amerikából, és lesenkizi a kétszeres világbajnok Hargitayt, a szövetségi kapitányt. Akiről köztudott, hogy a tisztesség szobra, és még hangos szót sem hallott tőle senki. Gyárfás hagyta idáig fajulni Tusup ámokfutását, úgyhogy ezek után tényleg húzzon minél előbb el. Katinka pedig fogja a cókmókját, és szintén húzzon Amerikába, ott majd kiderül, mennyire tolerálják az elmebeteg férjét. Azt csak úgy mellesleg kérdezem meg Mr. Nobodytól, hány érmet szerzett világversenyeken, hogy ilyen hangon mer beszélni Hargitayval?
Válaszolok

Ezeket a cikkeket olvastad már?