Blogolj!

Ez történt a héten és erről írtak a Blogstaron (március 13. - március19.)

A héten is számos aktualitás és érdekesség foglalkoztatta bloggereinket. Több kiváló írás is született Majtényiről, a nemzeti ünnepünkről, na meg persze Botka-Gyurcsány páros sem maradhatott ki. Hál`istennek a kultúra világa is pezsgett a héten. 

A hetet, a Jó reggelt! bloggal indítottuk, ahol egyebek mellett olvashattunk Bem Józsefről és világhírű csodakancánkról, Kincsemről is.

Ez a tuti blog szerzői sosem unatkoznak, ezért a héten is kiváló írások születtek. Természetesen nem mehettek el szó nélkül a hét elején zajló köztársasági elnök választás mellett, így olvashattunk Majtényi Lászlóról és az ő 15 perc hírnevéről, és éhségsztrájkoló bevándorlókról is. A hét végére pedig egy igen örömteli hír is befutott, miszerint épül a második védvonal is, ami egy kamerákkal felszerelt okoskerítés lesz.

Leander blog követve az előző példát szintén számos érdekes cikkel szolgált, így tudhattunk meg többet például arról is, hogy Vonának milyen felemásra is sikeredett a hétkezdés, betekintést nyerhettünk Majtényi keserű beszédébe és még Botka-Gyurcsány viszonyba is. Végül pedig befutott egy igazi bullshit, ami Stumpf Andrásnak „köszönhető”.

Bayer Zsolt sem pihent a héten, olyannyira, hogy annyi kiváló írás született Bádog blogján, hogy nem is tudjuk mind felsorolni. A nemzeti ünnepünk és a hozzá kapcsolódó események számos írást ihlettek, az egyik ilyenben olvashattunk Juhász Péter ünneplő tömegből való „kimenekítéséről”, majd az index fütyüléshez való viszonyáról, amihez később a 444 is becsatlakozott. Emellett szó volt még a Hadházy nevű (Homo) Erectusról is.

Az Amerikai pite blogról megtudhattuk, hogy Trump bizony nem bánik kesztyűs kézzel az Obama-kormányból maradt emberekkel, ugyanis kirúgott mintegy félszáz, még Obama által kinevezett ügyészt, akik simán szabotálhatták volna az új kormány törekvéseit. A Wind of change blog , persze mindezt a „híres baloldali tolerancia és szabadság” nevében. Végül pedig franciák elnökjelöltjét ismerhettük meg egy kicsit jobban, aki Orbán-módszereit követné.

Hál’ istennek az élet nem csak politikából áll, így a többi blogunkról sem feledkeztünk meg. Szerencsére a humornak sem vagyunk híján, Tibi atyának és a TrollFocis srácoknak köszönhetően. Igaz, Tibi atya a héten egy kicsit elővette a komolyabb oldalát, és egy igen tanulságos írással jelentkezett Kiss Tibivel és a baloldali sajtóval kapcsolatban. A TrollFoci pedig továbbra is maradt a humornál és beszámolt nekünk arról, hogy Bartha László gólja bekerült a legszebb három nemzetközi talált közé, láthattuk, hogy zengett a székely himnusz Csíkszeredán, és azt is megtudhattuk, hogy mi lenne, ha Curtis visszatérne a futballhoz.

Klikk blogunk beszámolt Hujber Feri agymenéséről, de emellett még arról is megbizonyosodhattunk, hogy a Népszavánál mindig zajlik az élet. Heti jó arc blogunkon pedig Kassai Lajosról, a lovasíjászat újraélesztőjéről tudhattunk meg számos érdekességet.

Mint mindig ezen a héten sem maradtunk történelem nélkül, amiről ezúttal is a Paprika blog és a Múlt-kor történelmi magazin blogja gondoskodott. Míg előbbin számos érdekességet olvashattunk a rendszerváltás előtti, „balhés” március 15-ékről, addig utóbbiról olyan információkkal gazdagodhattunk, minthogy Benito Mussolini olasz diktátor adót vetett ki az egyedülálló férfiakra.

A Kultúrvilág és a Filmszakadás blog szerzői sem unatkoztak az elmúlt napokban, hiszen rendesen zajlottak az események kultúra világában is. A Kultúrvilágon többek között olvashattunk Halmos Béláról, az 1848-49-es megemlékezésekről és megtudhattuk azt is, hogy idén kik részesültek művészeti elismerésben és Kossuth-, illetve Széchenyi-díjban. Emellett olvashattunk egy érdekes portrét is az egyik kiváló írónkról, Mezey Katalinról, a Liget Projekt óriási sikeréről és még Kádár munkásőreiről is többet megtudhattunk.

Végül pedig, de nem utolsó sorban A Filmszakadás blogon tájékozódhattunk a Cseh Tamás program filmklubjáról és az idei Friss Hús rövidfilmfesztivál eseményeiről, illetve még az is kiderült, hogy Tom Cruise egyenesen Supermant hívta segítségül a legújabb mozijához.  

http://blogstar.blogstar.hu/./pages/blogstar/contents/blog/36303/pics/lead_800x600.jpg
Belpolitika,Bulvár,külpolitika,Kultúra
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?