Blogolj!

Ez történt a héten, erről írtak a Blogstaron (május 22–28.)

Nehéz hét volt, a manchesteri terrorcselekménnyel, Roger Moore és Nicky Hayden halálával. Ezekről is, de sok minden másról is születtek érdekes írások, a ma két éves Blogstaron.

Újabb terrortámadás rázta meg a világot. Ezúttal Manchesterben robbantott egy öngyilkos merénylő, huszonketten, főként fiatalok veszítették életüket. Sokan elemezték a helyzetet, s a Kisember blog arra a következtetésre jutott, hogy a terror és Brüsszel között sajnos van összefüggés.

A hét egyik hazai főszereplője Botka László volt, aki mindenkibe belekötött, még a kerítésbe is. A Honatya blog egyenesen úgy fogalmazott, hogy minden határon átment. Botka kis riválisa, Vona Gábor sem megy a szomszédba, ha céltáblát akar magából csinálni, ez a héten is sikerült, egy "jól sikerült" filmmel. A szocialistákra visszatérve: Kálmán Olga a Hír TV-be hívta Ujhelyi István, EP-képviselőt, akinek a riporter szerint sem őszinte a mosolya.

A Blogstarnak sikerült, ami csak keveseknek: megtalálta Farkas Flóriánt, aki amúgy egyáltalán nem bújt el, és ha már így esett, akkor nyilatkozott is Lungo Drom vezetője.

Az élet persze emellett is tartogatott érdekességeket, mert kiderült, hogy az Egyesült Államok mégis tárgyalna a CEU-val kapcsolatban. A felsőoktatási törvény kapcsán a Magyar Tudományos Akadémia elnöke is megszólalt, kár volt.

Ha már a külföld is szóba került: Martin Schulz tanult Orbán Viktortól és a politikus beépített olyan elemeket a kampányába, amiért korábban még nácinak nevezte a magyar miniszterelnököt. Európa helyzetére egy egészen érdekes kép hívta fel a figyelmet, a fotón védelmi miniszterek láthatóak.

Éljünk egy képzavarral: a héten megjelent egy ínycsiklandó interjú, ami az édességek világába kalauzolta el az olvasókat – finom volt.

A Trollfoci montázsából kiderült, hogy már el is kezdődött a vizes világbajnokság. Tibi atya pedig a lányok hasonlóságán dühöngött egy sort.

A Paprika blog nagyon fontos részleteket elemez Kossuth Lajos korábbi írásából, a Cassandra-levélből. A Magyar Noir oldal pedig egy egészen sötét bűnőzőre, hívta fel a figyelmet.

A héten két nagy egyéniség hunyt el. Elment Roger Moore, akit több filmben is csodálhattunk kiemelkedő alkotásáért és a remek motorversenyző Nicky Hayden is távozott közülünk. 

http://blogstar.blogstar.hu/./pages/blogstar/contents/blog/38754/pics/lead_800x600.jpg
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?