Blogolj!

Ez történt a héten, erről írtak a Blogstaron (június 12–18.)

Franciaországban Emmanuel Macron számára indult jól a hét, itthon pedig a miniszterelnök és Szijjártó Péter erősített meg minket abban, hogy minden rendben van, és lesz is. Aztán Németh Szilárd rávilágított, hogy a Jobbik maga a korrupciós párt, és veszélyezteti Magyarország biztonságát. Majd erre rá is erősítettek Vona Gáborék, de előtte álruhát öltött a pártvezér. A Parlamentben is gőzerővel folyt a munka, bár van amin még dolgozniuk kell a képviselőknek Áder János szerint. Egy érdekes pályázat is szóba került a héten, amely egyben paranormális jelenség, de a jogvédők tevékenysége is annak számít néhanapján. 

Már jó ideje nem telik el hét úgy, hogy a migránsokkal kapcsolatban ne legyen valami fejlemény. A héten az EB kötelezettségszegési eljárást indított, Martin Schulz pedig fenyegetni próbált minket kampányolása közben, holott Bayer Zsolt blogjában ismét láthattunk olyan bejegyzést, ami továbbra sem győzött meg minket a bevándorlók jó szándékairól. Sőt! Persze vannak akik ezt igyekeznek eltusolni, pedig egyre több helyen nem érzik már magukat biztonságban Európában. Persze ha nem is foglalkoznak a vezetők ezzel a kérdéssel, akkor mire számítunk?

Magyarországon azonban nem kerüljük ezt a témát. Ezek utána a heti jó arc nem is lehet meglepetés.

Gulyás Mártonnak és társainak hála, a választási rendszer általuk vélt hibái és az ő szabályaik szerint elképzelt polgári engedetlenség is hétről-hétre ott szerepel a menetrendben.

Még múlt héten kellett átélnünk a magyar futball újabb összeomlását, amelynek hullámai a héten sem ültek el. Lothar Matthaus is megszólalt a témában, de minek? A Trollfocis fiúk is tollat ragadtak, elmondták véleményüket és megfogalmazták kételyeiket is. Ám tőlük nem szokatlanul a „vidámságra” is jutott idő, valamint nosztalgiáztak egy kicsit a tavaly nyárra emlékezve. Csütörtökön pedig az is kiderült, marad a kapitány.

A gazdasági élet területén sem kezdődött még el a nyári szünet. Vezetőcsere történt egy világcég vezetésében, ami minket is érint, tárgyalás zajlott Paksról és még üzemavatás is volt a héten.

Sajnos tragédiákból is jutott erre a hét napra. München, London, és még Tököl sem maradt ki. De gyászolt egész Németország, itthon pedig Fónay Jenő, a Magyar Politikai Foglyok Szövetségének örökös elnöke hunyt el, de a művészvilág is feketébe öltözött Szabados Árpád halála miatt. Szerencsére a kultúra szerelmesei azért jó híreket is kaptak, az íjászat, Andre Rieu és a komolyzene rajongói igazán boldogok lehetnek. De a versek kedvelőinek is igyekeztünk nyújtani némi csemegét.

A mozi és a filmek szerelmeseit csupa örömhír érhette az elmúlt néhány napban. Nemes Jeles László újra munkába állt, Török Zoltán pedig a Vad Magyarország - A vizek birodalma után a Hortobágyon élő vadlovakról forgat nagyszabású egész estés természetfilmet. Csütörtök óta már a mozikban is látható Kristóf György Out című első nagyjátékfilmje, amely a Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivál Un Certain Regard versenyprogramjában szerepelt, az animációs filmek rajongói pedig készülhetnek a szerdán startoló KAFF-ra.

Akiket minden érdekel, megtudhatták, hogy cseh szakemberek már az arcunkról megmondják mennyire vagyunk intelligensek. De leckét kaptunk abból is, hogy hogyan mondjunk nemet a munkahelyünkön. Majd egy magyar fotós képeire akadtunk egy külföldi portálon. Kár lenne kihagyni.

http://blogstar.blogstar.hu/./pages/blogstar/contents/blog/39406/pics/lead_800x600.jpg
Bayer Zsolt,Belpolitika,heti összefoglaló,külpolitika,Kultúra,sport
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?