Blogolj!

Ez történt a héten és erről írtak a Blogstaron (December 12. – December 18.)

2016.12.18.
A héten szó volt a magyar szélsőjobb és a baloldal nagy egymásra találásáról, Botka László kedvenc időtöltéséről, de emellett téma volt még Európa jövője, Orbán Viktor politikai elismerései és Donald Trump is. De hála istennek nem csak politikáról szól az élet, így humorból és kultúrából is egyaránt volt részünk az elmúlt napokban.

Ez történt a héten és erről írtak a Blogstaron (november 14. – november 20.)

2016.11.20.
A hét egyik központi témája Gyárfás Tamás volt és a körülötte kialakult botrány, emellett szó volt még arról a helyzetről, amit Donald Trump teremtett azzal, hogy megnyerte az amerikai elnökválasztást, továbbá újabb nagyon tanulságos írások születtek a menekültválság ügyében, aminek köszönhetően most már talán azok is elhiszik, hogy ez így nincs rendben, akik eddig tartózkodtak a témától.

Ez történt a héten erről írtak a Blogstaron (Október 24. – 30.)

2016.10.30.
A forradalom 60. évfordulója sok indulatot hozott a felszínre a pártok köreiben, ami több feszültséget is szült. Volt, aki szabotázsra szólította fel az embereket a megemlékezéseken, vagy éppen ellenforradalomról beszélt, de a haza jövője is téma volt héten.

Ez történt a héten és erről írtak a Blogstaron (Október 17. – 23.)

2016.10.23.
A hetet már belengte a forradalom szele, ami nem is csoda, hiszen ma van a kerek 60. évfordulója az 1956-os forradalom és szabadságharcnak, amiről íróink se voltak restek megemlékezni. Sajnos azonban nem csak a hőseinkre emlékeztünk a héten. A magyar politikai színtéren a baloldal ismét hozta a formáját, de az amerikaiak sem panaszkodhatnak ugyanis Trump és Clinton párharca bőven szolgáltatott beszédtémával.

Ez történt a nagyvilágban és a külpolitikában 2015-ben (1. rész, január-február-március)

2015.12.27.
Mészárlás a párizsi Charlie Hebdo székházánál, mészárlás a tunéziai Bardot Múzeumban, a Germanwings pilótája pedig az utasokkal teli gépet belevezette a francia Alpokba – így kezdődött 2015. első negyedéve. Tóásó Elődöt sikerült kimenekíteni Bolíviából. Az angol trónörökös a jövőben az uralkodó elsőszülöttje lesz, függetlenül a nemétől.
Címkék: külpolitika
12

Ezeket a cikkeket olvastad már?