Blogolj!

Ez történt a héten, erről írtak a Blogstaron (január 15 - január 21.)

A héten is izgalmas eseményeken vagyunk túl: miközben lemondott a román kormányfő, majd a nagy reményekkel kecsegtető cseh kormány is, addig idehaza Gulyás Márton újabb falakat mocskolt be, Szél Bernadett pedig kapukat próbált döngetni. 

Az Aktuális blogunknak köszönhetően most sem maradtunk le a hét eseményeiről: a hetet rögtön egy iskolai késeléssel nyitottuk, amit a román kormányfő lemondása követett és még azt is megtudhattuk, hogy a Fidesz kiket jelöl a választáson.

Az is kiderült, hogy Gulyás Gergely mit sajnál, közben a nagy reményekkel kecsegtető cseh kormány lemondott és még a Soros Stop törvénycsomagot is bejelentették. Na és persze arról sem maradtunk le, hogy Szél Bernadett mindennel szembemegy, amivel csak lehet.

Az Ez a tuti blog a héten is parázslott íróink véleményétől, többek között ennek köszönhetőn olvashattunk arról, hogy Fodor Gábornak mihez is van zseniális érzéke, Gulyás Márton újabb falmocskolásáról, az MSZP kavarásáról Orbán Viktor ellen és még azt is megtudhattuk, hogy mi köze Kuncze Gábornak a Facebook atyjához. Természetesen a független diáktüntetés mellett sem mentek el szó nélkül szerzőink.

Leander blogunk se volt tétlen az elmúlt napokban: mások mellett azt a témát is boncolgatta, hogy Vona egy típushiba, Szél Bernadett sem úszta meg a fájó, de igaz szavakat. Bayer Zsolt is érdekes írásokkal jelentkezett a héten, így Bádog blogján többek között olvashattunk egy kiváló írást, ami a Székelyhon felületén jelent meg, de abba is betekintést nyerhettünk, mit is takarnak a Vajda nevű „filozófusnak” a visszaemlékezései.

Külvilág blogunkról megtudhattuk, hogy Soros György milyen háborút hirdetett, illetve, hogy milyen viccpártok söpörnék is el az Orbán-rendszert.

Média blogunk arról adott hírt, hogy egy liberális felnyomta Bayer Zsoltot, a Görbe tükör pedig azt fejtegette, hogy legközelebb mit kéne kifejtenie Gulyás Mártonnak.

Szerencsére azonban nem csak politika világában zajlottak az események. Sport blogunkon olvashattunk Babos Tímea óriási bravúrjáról és Fucsovics Márton csodás győzelméről is.

A Kultúrvilág szerzőitől megtudhattuk, hogy ki lesz az idei csíksomlyói búcsú szónoka, hogy milyen izgalmas történelmi sorozattal várja az érdeklődőket a Várkert Bazár és még a Városligeti Rondó megújulásáról is olvashattunk.

Filmes fronton még mindig nem csillapodtak a zaklatási ügyek: miközben Catherine Deneuve bocsánatot kért az áldozatoktól, miután kikezdte a francia média, amiért ő is aláírta azt levelet, mely szerint a #metoo mozgalom már túl messzire ment, addig Brigitte Bardot azt találta mondani, hogy a mozgalom igenis álszent és nevetséges. A nagy nyilatkozatok közepette pedig rendőrségi nyomozás indult Steven Seagal ellen nemi erőszak miatt.

Woody Allenre is rájár a rúd, ugyanis nevelt lánya, Dylan Farrow ismét kamerák elé állt, hogy elmondja egykori nevelőapja hét évesen molesztálta, amit mér többször is nyilvánosságra hozott, mégsem lett semmi következménye. Filmszakadás blognak köszönhetően láthattuk a hét legszívmelengetőbb fotóját is, amin a 101 éves Kirk Douglas látható a dédunokájával.

https://blogstar.blogstar.hu/./pages/blogstar/contents/blog/47507/pics/lead_800x600.jpg
Bayer Zsolt,Belpolitika,Csíksomlyói búcsú,heti összefoglaló,külpolitika,Kultúra,sport
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?