Blogolj!

Ez történt a héten, erről írtak a Blogstaron (január 29–február 4.)

A hét eleje rögtön a teljes magyar sajtót bejáró videóval indult a Blogstaron. Márki-Zay Péter, az ellenzék jelöltje egy hódmezővásárhelyi lakossági fórumon portálunk kérdésére tulajdonképpen beismerte, hogy az elbocsátásával kapcsolatban folyamatosan hazudott a sajtónak, azt sugallva, hogy az összefüggésben állt jelöltségével. És ha már Marki-Zay, a jelölt ezt követően sem állt le, és egy még egy nagyot hazudott a kamerákba. Havasi Katalin, a Fidesz hódmezővásárhelyi elnöke bár mindig higgadt és megfontolt, de Márki-Zay hazudozása már neki is sok volt

Egyre több embernek van elege Márki-Zay hazudozásaiból

Hódmezővásárhely után Tibi atya lepett meg minket azzal, hogy a Ripost című újság fenyegette meg őt Kiszel Tünde miatt. Hasonlóan elállt a lélegzetünk attól, hogy Windecker József, az Újpest szupersztár labdarúgója nemet mondott a klubja nettó kétmillió forintos ajánlatára. És ha mindez nem lett volna elég, akkor nyugtatóképpen Bayer Zsolt egy írást ajánlott a figyelmünkbe, amit mindenkinek érdemes egy kicsit higgadtan elemezni. Bayer egyébként a héten a Bádog blogban kért bocsánatot Gaza Alberttől. Óriási botrányt kavart Simon József, pécsi MSZP-s potentát bejegyzése, ami miatt le is kellett mondania

A héten lettek nyilvánosak a képviselők vagyonnyilatkozatai. Ez a tuti blogunkban azt jártuk körül, hogyan interpretálta a hazai sajtó azt a hírt, hogy Orbán Viktor tavaly 251 ezer forintot spórolt meg. Egy régen halott volt MSZP-s képviselő, Zuschlag János is bekerült a hírekbe, mivel ismét rács mögé került. Egy másik régi MSZP-s, Kovács László pedig egy nagyon érdekes összefüggésre világított rá. 

Kovács László ismét figyelmeztette a szocikat

És még történt egy nagyon szomorú dolog is. Leégett a magukat ligetvédőként aposztrofálók tábora, valamint sikerült teljesen leégetniük egy évtizedes tiszafát is. Nem hallottuk a Karácsony-Szigetvári-Juhász-Szél kvartett sivalkodását, de reméljük erre jövő héten sor kerül majd. 

https://blogstar.blogstar.hu/./pages/blogstar/contents/blog/48075/pics/lead_800x600.jpg
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?