Blogolj!

Ez történt a héten, erről írtak a Blogstaron (augusztus 6-12.)

Elhunyt Kerényi Imre, újra előkerült a gender téma, Puzsér Róbert nagyratörő terveket dédelget, Vona Gábor szakmát váltott, úszóink viszont mindenkit leköröztek az Európa-bajnokságon. Heti összefoglaló.

A balliberálisok megint kibuktak, most épp azon, hogy az óvodákban is bevezetik a nemzeti identitást előtérbe helyező nevelést. Úgy tűnik a hazaszeretet és a keresztény kulturális értékek már gyerekkorban való hangsúlyozása hőbörgésre ad okot… Erről az Ez a tuti számolt be, majd a Klikk blog is, ami a baloldali média elégedetlenkedését ecsetelte. És míg itthon ez a terv, addig érdemes szétnézni Európa más helyein, ahol már gyerekeket képeznek ki a harcra. Erről az Aktuális írt.

A héten Orbán Viktor is terítéken volt a baloldalon: a Bádog blogban Bayer Zsolt osztotta meg a jobbikos Rába Kálmán kiborulását és leendő vérre menő harcát, majd követte őt Vásárhelyi Mária is, amiről a Leander blog számolt be, ennek ellenére viszont Orbán Viktor népszerűsége nem csökken.

Viszont ha már szóba került a Jobbik, akkor ejtsünk szót Vona Gáborról is, aki az áprilisi bukta után most új szakmában tetszeleg: videóblogger lett. Így tett Márki-Zay Péter is, csak ő kicsit távolabb, Bécsben próbálgatja videós szárnyait, nem sok sikerrel. És akkor egy másik „szakmaváltás”: szintén a Leander írt arról, hogy Puzsér Róbert – aki szokásához híven mindig ki van borulva – megelégelte az „áldatlan állapotokat” és fontolgatja, hogy indul a főpolgármesteri választáson.

A gender téma megint felkapott lett, Hollywoodban már aláírásokat gyűjtenek a transzneműek foglalkoztatottságát illetően. De nemcsak a tengerentúlon, hanem nálunk is újra előkerült a dolog, miszerint ne legyen többé gender képzés. A témával a Bádog blog több ízben is foglalkozott.

A hét viszont nem telt el jó hírek nélkül: bearanyozódtunk, ráadásul nem is egyszer. A Glasgow-i Európa-bajnokság sok-sok aranyérmet hozott, vagyis el lehet mondani, hogy leköröztük Európát. Ezekről az Aktuális és Sport blog számolt be.

A hét a kulturális téren is mozgalmas volt: a hétvégén jött a szomorú hír, hogy elhunyt Kerényi Imre Kossuth- és Jászai Mari-díjas rendező, színigazgató, egyetemi tanár, publicista. A Kultúrvilág blog írta meg, hogy Kulka János először vállalt nyilvános szereplést, a Filmszakadás pedig beszámolt arról, hogy Schwarzenegger (szokásához híven) a budapesti edzőtermeket járja amíg itthon forgatják a Terminator legújabb részét.

 

https://blogstar.blogstar.hu/./pages/blogstar/contents/blog/56838/pics/lead_800x600.jpg
Belpolitika,heti összefoglaló,külpolitika,Kultúra,sport
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?