Blogolj!

Ez történt a héten és erről írtak a Blogstarton (augusztus 27–szeptember 2.)

Kecskés István

Ezen a héten külföldre kellett figyelnünk, hiszen a nagy dolgok Olaszországban és Németországban történtek, de azért itthon sem volt unalmas az élet.

Olaszország

Találkozott Matteo Salvini, olasz belügyminiszter és Orbán Viktor, magyar miniszterelnök. A két politikus egyetért a migrációs kérdések kezelésében, aminek Salvini hangot is adott. A kormányfő pedig megfogalmazta az elképzeléseit a jövő Európájával kapcsolatban. Ráadásként Orbán Viktor hősnek nevezte Salvinit, amitől sikítófrászt kapott az európai liberális értelmiség. Az ügy hozadéka, hogy svéd politikusok támadták meg a magyar kormányt, így a Stockholmból Budapestre vezényelt nagykövet mehet raportra a külügyminiszterhet. A francia elnöknek is mindenképpen meg kellett szólalnia a találkozó kapcsán, vállalhatatlan véleményt fogalmazott meg. Persze a harcban egyre kevésbé vagyunk egyedül, mert az olaszok után a csehek is mellénk álltak, ihatják is a levét. 

Németország

Chemnitzben egy iráni és egy szír bevándorló megölt egy német férfit, erre válaszként óriási tüntetések bontakoztak ki a kelet-német városban. Több se kellett a baloldalnak: azonnal elkezdtek nácizni. Ez mondjuk valóban könnyebb, mint a valós problémával és annak a kezelésével foglalkozni. 

Máglyatűz

Demkó Attila, a Máglyatűz című könyv szerzője szomorú jövőképet festett elénk a Blogstarnak adott interjújában. Szerinte Afrikában írják Európa jövőjét, emellett pedig a határon túli magyarokkal komolyan kell foglalkozni, mert olykor pattanásig feszül a helyzet. Eközben Nagyváradon támadás is érte a magyarságot… 

Itthon

A hazai politika elleni nemtelen támadások itthon sem ritkák, Róna Péternek is bele kellett rondítania a közéletbe. Nem is csoda, hogy sokaknak elegük van például az MSZP nevű minipártból, sőt már a megszüntetését követelik. 

Ügyeink

Bayer Zsolt kemény véleményt fogalmazott meg egy brutláis bűnténnyel kapcsolatban, nem fogta vissza magát. Egy fafaragó is kiverte a biztosítékot az ellenzéknél, amikor Orbán Viktort mintázta meg. Zacher doktor is mondott néhány okos dolot, amelyeket aztán a Honvéd Kórház vezetői tételesen cáfoltak. A Liget közben épül, szépül – újabb csatát veszített a ligetvédők. Emellett egyre több az elektromos autóknak telepített töltő az országban, vagyis ebben a tekintetben is fejlődünk. És, hogy minden jó legyen a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara jelentős béremelkedésekre számít. 

https://blogstar.blogstar.hu/./pages/blogstar/contents/blog/57823/pics/lead_800x600.jpg
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?