Blogolj!

Bulvárhírek: ledőlt egy legenda a harmadik negyedévben

Ciccolina nem volt lóval – pedig egy nemzedék nőtt fel úgy, hogy ezt kész ténynek vette. Kiderült, hogy ez nem volt igaz.

Cicciolina nem volt lóval!

 

A nosztalgia jegyében a nyári uborkaszezonban reflektorfénybe került a Neoton Família egykori énekesnője, Pál Éva. Sajnos azonban nem visszatéréséről számolt be a sajtó, hanem arról, hogy el kell adnia otthonát, mert ha nem sikerül, akkor elárverezik, és utcára kerülhet. Valamennyi üzlete csődbe ment és fellépésre sem nagyon hívják. A Neoton hajdani tagja a Facebookon tette közzé segélykérését. Egy másik retro díva, az egykori pornósztár, Staller Ilona, vagyis Cicciolina beperelte a Google-t, mert szerinte az internetes keresőóriás is tehet arról, hogy elterjedt róla az álhír, amely szerint pályafutása során egy lóval is volt dolga. Cicciolina ezt már több műsorban is cáfolta, tavaly pedig ügyvédei 70 millió dolláros (18,75 milliárd forint) keresetet nyújtottak be a Google ellen az elszenvedett erkölcsi és anyagi veszteségek miatt. - Soha nem csináltam semmit állatokkal! Egy kígyóval táncoltam a filmben, de ennyi. Örülnék, ha ez végre tisztázódna, és soha többé nem azonosítanának ilyesmivel – szögezte le Ilona. Sajnos gyászolhattunk is júliusban: a 100 Folk Celsius zenekarvezetője, Littvay Imre közölte a rajongókkal a szomorú hírt, hogy hosszas betegség után elhunyt legendás énekesük, Orbán Józsi.

Budapestre érkezett Arnold Schwarzenegger, aki túl a hetedik ikszen is irigylésre méltó formában van: amint landolt, már nyakába is vette a fővárost. Egy edzőtermet is útba ejtett, a fitneszben szelfizett, és megígérte, hogy visszatér.

Sztrók, drog, fenyegetés

Forró volt az augusztus, Tóth Vera megállíthatatlanul menetel a szuperjócsajság felé, és ezt egy  napozós-bikinis fotóval is demonstrálta közösségi oldalán, ami felrobbantotta az internetet. Barátnője és kolléganője, Pásztor Anna viszont egy riasztó hírt osztott meg követőivel Facebook-oldalán: egy rajongója egy éve üldözi szerelmével, majd halálos fenyegetéseivel őt. A támadó feltehetően beváltotta volna fenyegetését, ha a biztonságiak a Budapest Parkban megtartott Anna and the Barbies koncerten nem kapják el. A hatóságok várták a férfi, sőt úgy tűnt, egyenesen csapdát állítottak neki. Kiss Ramóna is a közösségi oldalon közölte, hogy nemsokára anyuka lesz, párjával, a a válogatott kézilabdázó Lékai Mátéval készülnek a szülői szerepre. Először szólalt meg betegsége óta élő, televíziós adásban Kulka János. A két éve sztrókon átesett színész az ATV Egyenes Beszéd című műsorának vendége volt, ahová elkísérte klinikai logopédusa, Varga Sarolta.

- Jól vagyok. Beteg vagyok – felelte a színész a kérdésre, hogy van most. Napjait fekvéssel tölti, sokat sétál a kutyájával, szerdánként logopédusához jár, illetve zeneterápiára. Angolul és franciául nem tud úgy beszélni, mint régen, de a műsorban rögtönzött néhány angol kifejezést is. Egy másik kiváló színészünk, Székhelyi József augusztusban hunyt el. 71 éves korában feladta a küzdelmet a gyilkos kórral. A nyárzáró nagy botrány Majka és Curtis szakítása volt. Majka a Szegedi Ifjúsági Napokon rendezett koncerten egyedül lépett fel, és bejelentette a formációjuk felbomlását. Ezt követően egy indexes interjúban fejtette ki a szétválás okait, amit meg is nevezett: drog. 

Bekötötték Lukács fejét

 

Két koncert között mondta ki a boldogító igent szeptemberben a Tankcsapda frontembere és kedvese, Piroska. Lukács László ötvenévesen, egy nála húsz évvel fiatalabb hölgy mellett találta meg a boldogságot az eddig „örök agglegény” hírében álló zenész. Az esküvőt a nyilvánosság kizárásával, két koncert között tartották, egy csendes vidéki helyszínen. Megszületett a népszerű műsorvezető, Kulcsár Edina kisfia, aki a különleges Medox nevet kapta. Az ősz első hónapjában elhunyt a Família KFT. Szép apukája, Nagy Sándor, aki a sorozatban Ádám Tamás néven forgatott. Az elhunyt színművész fia a Roy és Ádám Trió zenekar gitárosa, Nagy Ádám és lánya, Judit az édesapjuk közösségi oldalán a tragédia estéjén osztott meg pár gondolatot: „Apa némi hatásszünet után végre üzent: Ideát minden eléggé stöpec. Végre nincs huzat, nem beszélnek mellé (ja és nem is kerül annyiba)! Aki kíváncsi hamar megöregszik! Aki meg nem hiszi járjon utánaa. utána. Ölellek benneteket! Naccsanyi” – búcsúzott szeretetteljes sorokkal kisebbik gyermeke.

https://blogstar.blogstar.hu/./pages/blogstar/contents/blog/66844/pics/lead_800x600.jpg
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?