Blogolj!

Ez történt a héten, erről írtak a Blogstaron (június 10-16.)

Pünkösdhétfővel indult a hét, utána viszont megint pörögtek az események: kiemelték a Hableányt, a szégyenteljes úzvölgyi események még rosszabb fordulatot vettek, állatkínzó ölt az állatkertben, a baloldal pedig egyre jobban szétesik. Heti összefoglaló.

Hét elején kiemelték a Dunából a tragikus sorsú Hableány roncsait, amit élőben közvetített a Blogstar is. Több holttest is előkerült a munkálatok során, akiknek azonosítására is sor került. A tragédia az egész országot megrázta, nem is beszélve azokról, akik a helyszínen dolgoztak. Meglepő módon van, aki minden magyart bűnösnek vél az esettel kapcsolatban, eközben viszont  a Viking kapitánya óvadékkal szabadult, ahogy egyébként az egyik olaszliszkai lincselő is szabadon távozhat várhatóan egy hónapon belül.

A szégyenteljes úzvölgyi eseményekkel kapcsolatban az indulatok nem csitultak, sőt, a románok egyre hihetetlenebb kijelentéseket tesznek, többek között a román belügyminiszter, illetve egy helyi újságíró, aki egyszerűen lemigránsozta a magyarokat, ahelyett, hogy az igazán kínos ügyeikkel foglalkoznának, és hallgatnának olyan emberekre, akire Bayer Zsolt is felhívta a figyelmet a héten.

A baloldal bomlása folytatódik, Szanyi Tibor Ujhelyit és Tóth Bertalant alázta, míg Orbán Viktor megbuktatása is napirenden van, és Gyurcsányéktól a hazudozás sem áll messze.

A hét végén egy emberként bolydult fel az internet népe, amikor kiderült, hogy teknőst öltek a fővárosi állatkertben. A tettest viszont szerencsére azóta elkapták.

A kulturális életben viszont jó hírek és események történtek: továbbra is épül-szépül a Liget, fődíjat nyert a sikeres magyar animáció, a Ruben Brandt, a gyűjtő, Enyedi Ildikó itthon forgat és a szentendrei Skanzen nemzetközi elismerésben részesült. A filmes világ viszont gyászol, ugyanis Franco Zeffirelli világhírű rendező 96 éves korában elhunyt.

https://blogstar.blogstar.hu/./pages/blogstar/contents/blog/74674/pics/lead_800x600.jpg
Belpolitika,heti összefoglaló,külpolitika,Kultúra
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?