Blogolj!

Ez történt a héten, erről írtak a Blogstaron (július 15-21.)

Dorogi László

Hazát árultak, marhaságokat beszéltek, rendőri vizsgálat alá kerültek - ezt sikerült összehozniuk az ellenzéki politikusoknak a mögöttünk hagyott héten. Közben végre egy gondolkodó vezetőt kapott az Európai Bizottság, de történt még egy s más érdekesség a nagyvilágban. Lássuk!

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Különösen pazar formában indították a hetet a szocik, ők ugyanis - azt gondolták - feltalálták a magyar viaszt és gyorsan jól meg is mondták, mitől lenne jobb hely Budapest. Persze, a józan paraszti ésszel élők sem nekik, sem a balliberális médiának nem hittek, ez utóbbiak ugyanis ismét megpróbálták befeketíteni a miniszterelnököt - kevés sikerrel. Aztán megérkezett Gy. Ferenc és az ő pártja is és megmondta frankón mi demokratikus és mi nem az, hogy aztán az Európai Parlamentben közösen árulhassák el Magyarországot az MSZP-vel, a Jobbikkal és a Momentummal. Díszes társaság. És hát hogyan is úszhatta volna meg mindenki kedvenc zuglói polgármestere, hogy kalamajkába keveredjen, Karácsony Gergelynél ezen a héten a hatóságok vizitáltak, s kutakodtak egy kicsit a kerületi sportcentrum ügyletei körül.

Fotó: Lokál

Ha egy kicsit kitekintettünk a nagyvilágba, azt láthattuk, hogy ismét fellángolt a tomboló pécé láz, kiderült, hogy a következő 007-es ügynök egy fess, elegáns férfi helyett egy fekete nő lesz. Lelkük rajta, mindenesetre sokak torkán fennakadhat Jane Bond tündöklése - és bukása. Ettől sokkal fontosabb hír volt, hogy az Európai Bizottság végérvényesen megszabadult a junckeri őrülettől, Ursula von der Leyen személyében pedig egy olyan vezetőt kapott, amely kiáll a V4-ek törekvései és a migráció megállítása mellett.

"Természetesen" román barátaink is hozták szokásos formájukat, vagy inkább fogalmazzunk úgy, hogy végleg és végérvényesen elment az eszük? Így persze már nem is csoda, hogy a rend román éber őreinek sikerült szem elől téveszteniük egy tonna kokaint... Lehet, hogy került valamennyi a szervezetükbe is került az elveszett zsákmányból, ugyanis továbbra is marhaságokat állítanak az úzvölgyi gyalázkodással kapcsolatban.

Fotó: MTI/Illyés Tibor

Hogy kellemesebb témákról is szót ejtsünk, oszlopos bloggerünk, Bayer Zsolt csapatával ismét rajthoz állt a Kékszalag vitorlás-versenyen, s ha már így tett, csodálatos versenyzéssel célba is ért. Sportsikereknek egyébként sem voltunk híján az elmúlt héten, Szatmári András ezüst-, Siklósi Gergely pedig aranyérmet nyert a budapesti olimpiai kvalifikációs vívó-világbajnokságon, s az már csak hab a tortán, hogy futballklubjaink még mind állnak a nemzetközi kupaporondon.

A héten folytattuk a hangolódást az augusztusi KŐFESZT-re, megismerhettük a Tiszta Forrás Zenekar oszlopos tagját és ízelítőt kaphattunk azokból a filmklasszikusokból, amelyeket Kővágóörsön megtekinthetünk. Elbúcsúztunk Heller Ágnes filozófustól, a magyar filozófia 20. századi történetének meghatározó alakjától, és megdöbbenve konstatáltuk, hogy már Szibériában is tombol a kánikula. Ebbe alaposan bele is öregedtünk, de azért ne akarjunk minden áron idősebbnek látszani, mint amilyenek vagyunk.

https://blogstar.blogstar.hu/./pages/blogstar/contents/blog/81560/pics/lead_800x600.jpg
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?