Blogolj!

Ez történt a héten, erről írtak a Blogstaron (március 23-29.)

A koronavírus-járvány terjedése, ellenzéki árulás, korlátozások és veszteségek heti összefoglalónkban.

Ahogy hosszú hetek, hónapok óta az egész világot a koronavírus-járvány sújtja, itthon is ez határozta meg a heti történéseket. Hétfőn kiderült, hogy az ellenzék nem támogatja a koronavírus-törvényt, és nem tették lehetővé a veszélyhelyzet meghosszabbítását, ahogy az Európai Tanács főtitkára is bírálta azt. Ezt természetesen a miniszterelnök nem hagyta szó nélkül. Ha ez nem lett volna még elég a baloldaltól, Donáth Anna még ujjongott is örömében, de ez nem változtat azon a tényen, hogy a magyarok 94 százaléka támogatja a kormány döntését. És ahogy a hét eleje, úgy a vége sem telt el csendesen, ugyanis szombattól kijárási korlátozást vezettek be az egész országban.

A hét elején viszont nem csak a bosszúság, hanem jó hír is jött, egyenesen Kínából, ugyanis megérkezett 11 tonnányi védőfelszerelés, és ez még csak a kezdet, ugyanis több ilyen szállítmány érkezik még Magyarországra.

A világ gőzerővel küzd a járvány ellen: Romániában lezárták a határokat, kijárási tilalmat vezettek be, Németország is bekeményített, Franciaország egészségügyi rendkívüli állapotot hirdetett, Olaszországban tarthatatlan állapotok vannak, ami miatt Németországba visznek már betegeket. Spanyolországban olyan kétségbeejtő a helyzet, hogy többen halnak meg már ott, mint Kínában,  az Egyesült Államokban rohamosan nő a fertőzöttek száma, ahogy Oroszországban és Ukrajnában is, India egész területén házikarantént rendeltek el, a csehek és a lengyelek folyamatosan módosítják a korlátozásokat a helyzetnek megfelelően, az Egyesült Királyságban pedig már Boris Johnson és Károly herceg is koronavírussal küzd.

A járvány miatt végre megszületett a felelős döntés, és bejelentették, hogy elmarad a tokiói olimpia, viszont a Tour de France törlését nem tervezik egyelőre.

Nem elég a járvány, a kulturális életet is veszteségek érték a héten: elhunyt Nagy Alfréd színész, Alberto Uderzo, az Asterix-képregények alkotója, Lucia Bose színésznő, Bill Rieflin zenész, Turányi Gábor építész, és Kovács Zsuzsa színművész.

Ha már kulturális élet, akkor nem mehetünk el amellett, hogy Eszenyi Enikőt Rudolf Péter váltja a Vígszínház élén, valamint hiába vannak most bezárva a kulturális intézmények, sokan online módon igyekeznek megoldani ennek pótlását.

A vészterhes időszak nemcsak az ellenzék ellenségeskedését hozza elő, hanem az összefogást is, ami itthon és külföldön is működik. Számos ismert ember pénzzel támogatja a koronavírus elleni küzdelmet, többek között Rihanna, Arnold Schwarzengger és Connor McGregor, valamint sokan köszönetet mondanak egy-egy gesztussal, mint itthon a taxisok, az Egyesült Királyságban György herceg és testvérei, a magyar zenészek, sőt, még a mentősök is, akik azt köszönték meg egy kis tánccal és zenével, hogy mindannyian otthon maradunk.

1
https://blogstar.blogstar.hu/./pages/blogstar/contents/blog/92516/pics/lead_800x600.jpg
Belpolitika,heti összefoglaló,külpolitika,Kultúra,sport
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

A bejegyzésre 1 db hozzászólás érkezett!
Máté 2020-03-30 14:04:30
Szégyen hogy még egy blog site-ból is propaganda oldalt csináltok
Válaszolok

Ezeket a cikkeket olvastad már?