Blogolj!

Ez történt a héten, erről írtak a Blogstaron (május 11-17.)

Dorogi László

Akár az "amelyik kutya ugat, az nem harap" mondás is lehetne a hét mottója: a büsszeli belga juhászok és magyar pincsi barátaik is kitartóan csaholták tovább az igen hangos, ám meglehetősen keszekusza, magyarságot bombázó és támadó kánonjukat. A korcskórus karmestere most éppen az Európai Parlament kirekesztő és antidemokratikus intézménye volt, a vonyításnak viszont gyorsan véget vetett a higgadt és józan idomár.

Fotó: Facebook

Sajnos vannak olyan napok az ember életében, amikor csőstül ömlik a nyakba a bélsártenger, s olyan pitiáner hergelések emésztik fel az egyébként is véges energiákat, amelyek méltatlanok a figyelemre, mégis foglalkozni kell velük. Az Európai Parlament megcsinálta hát a hetünket egy újabb alaptalan és üres "vitával", no meg Varga Judit elnémításával. A koronavírus-járvánnyal megbirkózni képtelen Európai Unió balliberális hangadói ismét előszedték a magyar koronavírus-törvényt, hogy a demokrácia megcsúfolásaként úgy értekezzenek róla, hogy a támadott felet meg sem hallgatják. Igazságügyi miniszterünk nem szólalhatott fel a gaz diskurzuson, de az EP kiábrándító és szánalmas húzása így sem maradt megtorlatlanul, a miniszter asszony visszaküldte a feladónak a gyomrost el nem mondott beszédének nyilvánosság elé tárásával: Brüsszel bort iszik és vizet prédikál, amikor antidemokratikus módon hallgattatja el az antidemokráciával támadott Magyarországot. És ha nem lenne elég bajunk Belgiumban, van itt nekünk egy a hazáját rettenetesen gyűlölő brüsszelita lila libsi libánk is, aki nem képes kihúzni úgy egy hetet, hogy ne csinálna arra az asztalra, amiről eszik.

S ha már a díszes magyar balliberális brancs szóba került, ne hallgassuk el e heti ámokfutásukat, ami nélkül egyébként nagyon is jól meglennénk. Vegyük rögtön Budapest fura urát, akiről egyszer s mindenkorra kiderült: képtelen kezelni a fővárosi fenntartású idősotthonok koronavírus-problémáját, de persze felelősséget továbbra sem vállal az elkerülhető tragédiáért. Karácsony Gergely ráadásul szorgosan és rendszeresen látogatja az ATV stúdióját, hogy telesírja a világot éppen aktuális bánatával, másokat hibáztasson és tegyen felelőssé saját ballépései miatt, de a tévétől tíz perc sétára található Pesti úti idősek otthonába egyszer sem dugta be a pofáját.

Fotó: Lokál

A problémát egyáltalán nem értő, de azért becstelenül kiabáló Facebook-király kispajtásai is csúnyán beégtek, Ferencváros úrnőjéről például kiderült, hogy kutyaszámba sem veszik a gyurcsányista elvtársak, miközben pajkos Pikó egymilliárd forinttól szabadította meg sikeresen kerületét. Hiába, ezeknek a ballib provokátoroknak nem volt gyerekszobájuk, hát most önkormányzataikból varázsolnak babazsúr-helyszíneket. A nemzeti elkúrásban elsöprő sikert arató szocialisták repedezett pajzsán is újabb rést ütött az élet, már egy viccpártnak is kétszer annyi támogatója van, mint a szegfüves posztkommunistáknak, ráadásul pofára is sikerült esniük a nulla százalékos támogatottság felé tendáló szociknak, amikor Palik Lászlói hangon kiabálták az éterbe a kissé újraértelmezett "Hová tűnt Kásler Miklós?" szállóigét.

A fület süketítő ellenzéki ordítozásnak Orbán Viktor vetett véget, a miniszterelnök Belgrádban pendítette meg, hogy már május végén visszaadhatja a magyar kormány a parlamentnek a koronavírus-járvány miatt szükségessé váló különleges felhatalmazását. Előre sajnálom Feriéket, hogy fogják ezek után az antidemokráciát kiabálni? Mindeközben sikeresnek bizonyult a járvány elleni védekezés első szakasza, így a vidéki enyhítés után szombaton a miniszterelnök bejelentette: Budapesten is jöhetnek a lazítások, persze továbbra is komolyan kell venni a biztonsági előírások betartását. Az élet újbóli beindulását jelzi, hogy több kulturális rendezvény is kitart, nem marad el például a Bujtor István Filmfesztivál, de az EFOTT Fesztivál szervezői is úgy döntöttek, megtartják a zenei összejövetelt augusztus végén.

Fotó: Facebook

Romániában új szintre lépett a Trianon századik évfordulójához közeledve egyre erősebb magyarság ellenes uszítás, szomszédaink elfogadták a kárörvendés törvényét: mostantól nemzeti ünnep Romániában június 4-e. Sajnos, a székelyföldiek már megszokhatták, hogy bokszzsáknak használják őket...

Jókora felfordulást okozott a még mindig parkolópályán pihenő száguldó cirkuszban Sebastian Vettel és a Ferrari bejelentése: a négyszeres világbajnok 2020-ban futhat neki utoljára, hogy a maranellóiakkal is vb-címet nyerjen, ugyanis 2021-től a McLarenes Carlos Sainz váltja a tűzpiros autóban a németet. S végezetül álljon itt a hét leginkább mellbevágó híre, amely sokakat rendíthetett meg: végleg felhagy az edzősködéssel Georges Leekens, a magyar labdarúgó-válogatott történetének legpocsékabb szövetségi kapitánya.

https://blogstar.blogstar.hu/./pages/blogstar/contents/blog/94947/pics/lead_800x600.jpg
Ez történt,heti összefoglaló
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?